Mitt Romney megkönnyebbülhetett, minden vészjósló felmérés ellenére megnyerte a michigani előválasztást. Ez azonban nem jelenti azt, hogy akárcsak egy pillanatra is megállhatna, egy hét múlva jön ugyanis a sokat emlegetett szuperkedd, amikor egyszerre 11 államban lesznek szavazások.

Ezek közül is kiemelkedik Ohio. Ennek az egyébként kissé ingerszegény városairól ismert államnak mindig is kulcsszerepe volt az elnökválasztások történetében, republikánus politikus soha nem tudott győzni anélkül, hogy itt nyert volna. Most ugyan még csak az előválasztásoknál tartunk, de ettől még fontos, hogyan mutatkoznak be itt a lehetséges jelöltek.

Ohio annak köszönheti fontosságát az elnökválasztásokban, hogy demográfiai adottságai miatt nem sorolható be egyik párt mögé sem. Ez azt is jelenti, hogy nem feltétlenül rezonálnak túl jól a harcosan pártos üzenetek, márpedig a mostani republikánus kampányt a politikai szélsőség kategóriájába tartozó megnyilvánulások kísérik. Különösen igaz ez Rick Santorum megerősödése óta, aki megváltoztatta a kampányt uraló témákat.

Míg eddig főleg a gazdaság rendbetételéről szóló, ami széles rétegek számára vonzó üzenet volt a fő irány, addig Santorum olyan kérdések felvetésével kampányol, hogy vajon helyes-e az állam és egyház szétválasztása (szerinte nem), vagy hogy helyesen tette-e Obama, amikor továbbtanulásra biztatta az amerikaiakat (szerintem ez sznobság volt az elnöktől).

Romney sem feltétlenül passzol azonban az ohiói választói környezethez. Ahogy arra a Washington Post rámutatott, ebben az államban is meghatározó az autóipar, és a választók nyilván nem felejtették el Romneynak, hogy annak idején ő ellenezte az iparág állami megmentését. Azzal sem szerezhetett túl sok jó pontot, hogy tavaly támogatta a közszférában dolgozók szakszervezeti jogainak megnyirbálását, amit azonban később az ohióiank nagy többséggel utasítottak el egy népszavazáson.

Nem véletlen tehát, hogy Romney első útja a mostani előválasztások után egyből Ohióba vezet. Biztosan nem lesz sokáig egyedül, ez az állam túl fontos a versenytársainak is.