A külpolitika annyira nem volt téma eddig az elnökválasztási kampányban, hogy Mitt Romney a két héttel ezelőtti konvención mondott beszédéből egy az egyben ki is hagyta az afganisztáni háborút, és ugyan Barack Obama egy kicsit többet beszélt nemzetközi ügyekről a saját pártjának gyűlésén, de ő is elsősorban a hazai ügyekre koncentrált. Egy hirdetelen váltással ugyanakkor most a választási küzdelem is egy súlyos külföldi történés körül kezdett el forogni.

Kedden érkeztek hírek arról, hogy támadás érte az Egyesült Államok konzulátusát a líbiai Bengáziban, de sokáig nem voltak egyértelmű információk a történtekről. Már kedd este voltak például olyan jelentések, hogy amerikai halottja is van a támadásnak, de az csak szerda reggelre derült ki, hogy összesen négy amerikai diplomata halt meg, köztük Christopher Stevenson nagykövet. Az még most sem világos, hogy pontosan hogyan veszítették életüket: az első információk szerint ugyan a támadás egy demonstráció során történt, amikor muszlimok tiltakoztak egy állítólag az Egyesült Államokban készült film ellen, amely gúnyolódik Mohamed prófétán, az amerikai hatóságok szerint nem kizárt, hogy valójában szervezett akció áldozatai lettek a diplomaták.

Rosszat mondani rosszkor - Forrás: Romney Facebook

Egy ilyen ügynek előbb-utóbb mindenképp lennének belföldi következményei (pl. hibázott-e Washingtonban valaki, hogy a konzulátos nem volt jobban védve), de most azonnal az elsőszámú politikai téma lett. A republikánus elnökjelölt, Mitt Romney ugyanis még az éjszakai órákban kiadott egy közleményt, amelyben bírálta az Obama-kormányzatot, amiért szerinte túl puhányan jár el ebben a történetben. Romney közleménye ugyanakkor ezt a véleményt egy olyan nyilatkozatra alapozta, amelyet még órákkal korábban tett közzé a kairói amerikai követség. Annál a diplomáciai képviseletnél is megjelentek ugyanis az állítólagos film ellen tiltakozók, de a követség még az ottani demonstráció előtt adott ki egy közleményt arról, hogy elítélik a mások vallásának sértegetőit. Romney órákkal később - amikor már lehetett tudni a líbiai történésekről, de még nem volt világos, hogy kik az áldozatok - közölte azt, “szégyenteljes, hogy az Obama-adminisztráció első reakciója nem az volt, hogy elítélje a diplomáciai képviseleteink elleni támadásokat, hanem az, hogy együtt érez a támadókkal”.

Valóban volt némi zavar az amerikai kormányzati kommunikációban, a külügy ugyanis később elhatárolódott a saját követségének nyilatkozatától, a különböző újságok által rekonstruált történések alapján azonban úgy tűnik, hogy Romney egy olyan közleményre alapozta a véleményét, amely az események sodrásában már elvesztette az aktualitását. Bár a republikánus elnökjelölt reggel még egy személyes nyilatkozatban is megismételte a korábbi közleményében foglaltakat, még saját táborán belül is többen szerencsétlennek ítélték a megszólalását. A konzervatív Wall Street Journal egyik legismertebb publicistája, Peggy Noonan például azt mondta, néha az a legjobb, ha semmit sem mond az ember, a képviselőház belbiztonsági bizottságát vezető republikánus Peter King pedig megjegyezte, hogy Romney helyében ő inkább várt volna fél vagy egy napot, és utána adott volna ki egy átfogóbb nyilatkozatot.

Nem bánt ennyire kesztyűs kézzel a republikánus elnökjelölttel a demokrata elnök, aki egy tévéinterjúban közölte, a jelek szerint Romney hajlamos arra, hogy előbb lőjön és utána célozzon. “Márpedig elnökként az egyik dolog, amit megtanultam, hogy ezt nem teheted. Mert fontos számodra, hogy meggyőződj arról, a közleményeidet alátámasztják a tények, és hogy átgondoltad a következményeit” - fogalmazott Obama a CBS tévécsatornának adott nyilatkozatában.

Nagyon úgy néz ki tehát, hogy Romney nehezen fog kimászni a saját maga által ásott gödörből, pedig egyébként indokolt lenne feszegetni (nemcsak neki, bárkinek) az amerikai hozzáállást az arab országokban zajló változásokhoz. A demokraták éppen hogy pozitív példaként szokták emlegetni Líbiát, bizonygatva azt, hogy egy széles nemzetközi koalíció részeként, súlyos amerikai áldozatok nélkül is meg lehet buktatni egy diktátort (itt kontrasztként George W. Bush iraki háborújára kell gondolni), a keddi fejlemények azonban elég alaposan átrajzolják ezt a képet. De nem kell leragadni Líbiánál, általánosabban is fel lehet tenni azt a kérdést, hogy vajon az alapvetően passzivitásra alapuló külpolitika mennyire volt eredményes a sokat emlegetett arab tavasz során? Vagy hogy ha a Fehér Ház büszke volt a líbiai rezsimváltásra, akkor miért nem tesz többet azért, hogy ez megtörténjen Szíriában is, ahol a hatalom brutális mészárlásokkal próbálja megtörni az ellenzék erejét?

Bőven vannak tehát olyan kérdések, amelyeket fel lehetne tenni akár a keddi bengázi eseményektől függetlenül is, Mitt Romney azonban a jelek szerint rossz helyen kezdett el kapirgálni.