Született tehát egy megállapodás, és ugyan maga az elnök jelentette be, olyan nagyon még nem szabad elkiabálni, mert a törvényhozásban még születhetnek meglepetések. A demokraták közül is többen fanyalogva fogadták a hírt, és borítékolható, hogy a republikánus párt konzervatív szárnyában is lesznek tiltakozók.

Maga a megállapodás - már amennyire az első nyilatkozatokból ki lehet hámozni - nagyjából egyezik azzal, amiről a vasárnap esti posztban írtam. Először is közel ezermilliárd dollárral emelik az adósságplafont, és ekkora összegű kiadácsökkentésbe kezdenek (tíz évre vetítve), majd feláll egy kétpárti bizottság, amelynek további mintegy 1,5 ezermilliárd dollárnyi megszorító csomagra kell javaslatot tennie. A bizottságot nyomás alá helyezik: kikötik ugyanis, hogyha nem tudnak eredményre jutni, akkor általános kiadáscsökkentések következnek, amelyek egyrészt érinteni fogják a demokraták számára kedves programokat (részben az idősek egészségügyi ellátását például) és a republikánusoknak kiemelten fontos ügyeket (védelmi költségvetés) egyaránt.


Obama bejelenti az alkut - Forrás: Fehér Ház

Ha politikai szempontból nézzük az alkut, akkor ez egyértelmű győzelem a republikánusok számára. A megállapodás egy szót sem szól esetleges adóemelésekről, miközben ez volt a demokraták legfőbb követelése. Még a bizottsági kikötések között sem szerepel, hogy eredménytelenség esetén adókat kellene emelni, és az elmúlt néhány hónapot nézve nehezen képzelhető el, hogy a testület republikánus tagjai belemennének bármilyen adóemelésbe. De még ha ők bele is mennének, a bizottság javaslatairól úgyis szavaznia kell majd a törvényhozásnak is (igaz, módosításokat nem eszközölhetnek rajta).

Az utóbbi hetek gyakran hisztérikus hangnemű vitája a felszínen ugyan az adósságplafon, a kiadások és az adók körül forgott, de valójában inkább arról szólt, milyen irányt vegyen az Egyesült Államok kormányzása. A republikánusok az elszabaduló hiányra és a duzzadó adósságra mutogatva az állami kiadások megfékezését követelték, a demokraták viszont azt mondták, hogy az államnak a befektetései (például oktatásban) és beruházásai (például infrastrukturális fejlesztések) révén fontos szerepe van a 2008-ban elmélyült gazdasági válságból való kilábalásban.

A mostani megállapodás azt jelenti, hogy a kormányzat a republikánus úton indult el, bár ha kicsit hosszabb távra tekintünk, akkor ez a meccs még nincs teljesen lejátszva. Egyrészt a demokratáknak annyit sikerült azért elérniük, hogy az adósságplafon emelése biztosítva van 2012 végéig, tehát az elnöknek nem kell számolnia egy mostanihoz hasonló konfliktussal a szűk másfél év múlva esedékes elnökválasztásig. Bár az alkut felháborodva fogadták liberálisok (szörnyű megállapodás - írja a New York Times szerkesztőségi cikke), akik szerint az elnök túlságosan puhány volt a republikánusokkal szemben, Obama most majd őszintén kampányolhat azzal, hogy ő felelősen gazdálkodik, és csökkenti a hiányt, amivel jó pontokat szerezhet a független szavazóknál. Ráadásul az adósságplafonos vitában a republikánusok megtették neki azt a szívességet, hogy teret engedtek a drasztikus követelésekkel előálló, a csődhelyzettel is kacérkodó konzervatívoknak. A demokrata kampánystábnak nem kell majd nagyon erőlködnie azon, hogy Obamát velük szemben józan és megfontolt vezetőnek állítsa be.

És van még egy tényező, amely árnyalja a képet. A republikánusok ugyan elutasították az adóemelést, de a George W. Bush előző elnök által elfogadtatott - azóta Obama alatt meghosszabbított - adócsökkentések épp jövő év végén járnak le. Még ha Obama el is bukja a 2012 novemberi választásokat, akkor is ő lesz még hivatalban, így nem kell mást tennie, mint ölbe tett kézzel néznie, hogy az adók (vagy legalábbis azok egy része, mert a középosztálynak megígérte, hogy megtartja az alacsonyabb közterheket) felemelkednek.