Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Obamáék leszerepeltek a főpróbán

Csak röviden a wisconsini kormányzóválasztásról: az előzetes felméréseknek megfelelően Scott Walker republikánus kormányzó győzött, kényelmes többséggel megelőzve demokrata kihívóját, Tom Barrettet.

Ahogy azt a tegnapi bejegyzésben leírtam, a szavazást szoros figyelemmel követték az államon kívül is, mert a kampány nagyjából ugyanolyan kérdések körül forgott (a republikánusok megszorításokra és az állam szerepének visszafogására törekednek, a demokraták elutasítják ezt), mint a javában zajló elnökválasztási kampány.

Épp ezért tekintettek sokan egyfajta főpróbaként a wisconsini választásra, amelynek azonban nemcsak a kampánytémák miatt van önmagán túlmutató jelentősége. Ebben az államban 1988 óta mindig a demokrata elnökjelölt nyert, és a Barack Obama újraválasztásán dolgozó stáb úgy számol, hogy most is biztosan számíthatnak a wisconsiniakra.

Legalábbis eddig minden bizonnyal így volt, és ugyan a felmérések szerint Obama továbbra is nagyobb támogatottsággal bír ebben az államban, mint kihívója, Mitt Romney, de azért lehet, hogy a chicagói kampányközpontban egy kicsit máshogy néznek majd a térképnek erre a részére.

1 Tovább

Ki nyeri a főpróbát?

Bő egy évvel ezelőtt már szóba került itt a blogon, hogy Wisconsin állam republikánus kormányzója, Scott Walker feldühítette a demokratákhoz húzó szakszervezeteket azzal, hogy megnyirbálta munkaügyi jogosultságaikat. A konfliktus olyannyira elmérgesedett, hogy most épp arról fognak dönteni a wisconsiniak, hogy visszahívják-e Walkert a kormányzói posztról vagy sem.

Wisconsin azon államok közé tartozik, ahol bizonyos feltételek teljesülése (pl. megfelelő számú összegyűjtött aláírás) esetén a hivatali idő letelte előtt is vissza lehet hívni a vezető tisztviselőket. A választók nem is csak a visszahívásról döntenek, hanem a cserére is lehetőségük van, egy demokrata jelölt (Tom Barrett milwaukee-i polgármester) is indul a választáson, így ha ő több voksot kap Walkernél, akkor egyből el is foglalhatja a kormányzói posztot.

Minden felmérés azt mutatja, hogy Walker az erősebb jelölt, az utóbbi napokban azonban csökkent Barrett hátránya, így kétesélyesnek tűnik a választás. Nemcsak a várható izgalom miatt lesz azonban érdemes figyelni az eredményre, hanem azért is, mert országos jelentőséggel is bír a szavazás kimenetele.

Wisconsinban ugyanis nagyjából az játszódik le kicsiben, amiről az elnökválasztási kampány is szól. A korábban súlyos adósságokkal küszködő állam pénzügyi helyzetetét Walker megszorító intézkedésekkel próbálta helyrehozni, amivel kivívta a teljes republikánus tábor elismerését. Szinte hősként tekintenek rá azért is, mert az erős lobbierővel szembeszállva megfosztotta kollektív tárgyalási joguktól a közalkalmazottakat. Walker így annak a republikánus törekvésnek lett a szimbolikus figurája, amely az állam szabályozó szerepének visszafogásában és a megszorító intézkedésekben látja a gazdaság talpraállításának egyetlen módját.

A helyi demokraták nem értenek ezzel egyet, ahogy Barack Obama elnök is azt mondja, hogy ugyan fontos egyensúlyba hozni az állami pénzügyeket, de a gazdasági növekedéshez szükség van állami beruházásokra is (és ezeket fedező adóemelésekre). Bár Obama személyesen távol tartotta magát a helyi kampánytól, a két párt támogatói az ország legkülönbözőbb részeiből beszálltak a versenybe. A New York Times szerint példátlanul sok pénzt, több mint 60 millió dollárt költöttek a kampányra, ami szintén jelzi, hogy milyen nagy tétet tulajdonítanak a különböző politikai szereplők a választásnak.

0 Tovább

Egy börtöntöltelék megszorongatta Obamát

Volt még március elején az a bizonyos szuperkedd, amely azonban végül mégsem alakult túlságosan szuperül. Nem dőlt el akkor semmi, csak egy közepesen izgalmas fordulója volt Mitt Romney és Rick Santorum kínkeserves küzdelmének.

A republikánus előválasztás azóta lényegében eldőlt, így az egyes államokban sorra kerülő szavazásoknak elvileg nincs tétjük. A május 8-át mégis nyugodtan lehetne szuperkeddnek hívni, ugyanis egy csomó érdekes fejleményt hozott. Igaz, ezúttal nemcsak republikánus előválasztások zajlottak, hanem ezeket kísérte több egyéb szavazás is. Nézzük sorban, melyiknek milyen jelentősége van.

A nagy vesztes
Indiana államban szavaztak arról is, hogy melyik republikánus politikus induljon az állam egyik szenátusi helyéért. Ezt a mandátumot jelenleg Dick Lugar birtokolja, aki 35 éve képviseli Indianát a szövetségi szenátusban. Hatszor választották meg, most azonban ez a szép sorozat befejeződni látszik, Lugar ugyanis elbukta az előválasztási küzdelmet a konzervatív tea party mozgalom által támogatott Richard Mourdockkal szemben. Ez az eredmény jelzi, hogy a kemény megszorító politikát és a washingtoni törvényhozás megújulását követelő konzervatív mozgalom továbbra is erős a párton belül.

A börtöntöltelék
Az ugyan biztosra vehető, hogy a demokraták elnökjelöltje Barack Obama lesz, az előválasztási folyamat ettől függetlenül szép csendben zajlik ennél a pártnál is. A keddi nyugat-virginiai szavazáson az amerikai elnöknek egy meglehetősen furcsa ellenfele akadt Keith Russell Judd személyében, a férfi ugyanis jelenleg 210 hónapos börtönbüntetését tölti zsarolási kísérletért. Judd ráadásul nem is szerepelt rosszul: több megyében is le tudta győzni Obamát, és így elvileg rendelkezhet egy küldöttel az augusztusi észak-karolinai elnökjelölő konvención.


Egy furcsa ellenfele akadt - Forrás: Flickr/White House

Ez nyilván nem veszélyezteti Obama jelölését, de a Politico emlékeztet rá, hogy nem ez az első alkalom, hogy az előválasztások során a szavazók elégedetlenségüket fejezték ki a várható demokrata jelölttel szemben. Márciusban az oklahomai előválasztáson szintén több megyében veszített Obama, akkor egy abortuszellenes aktivistával szemben.

A melegházasság
Észak-Karolinában az előválasztások mellett népszavazást is tartottak az állam alkotmányának egy olyan módosításáról, amely kimondja, hogy házasság csak férfi és nő között létezhet. A szavazók túlnyomó többsége igennel voksolt, így Észak-Karolina a 30. olyan állam lett az Egyesült Államokban, amely tiltja a melegházasságot. Ez a népszavazás egy különösen kényes helyzetben éri a Fehér Házat, az utóbbi napokban a kormányzatot ugyanis magyarázkodásra kényszerítette az, hogy Joe Biden alelnök vasárnap egy interjúban kijelentette, támogatja a melegházasságot. Ez a nézet nem passzol a hivatalos Fehér Ház-i állásponthoz, amely szerint az elnök egyelőre nem kötelezte el magát a melegházasság ügyében. Az elnök azt a kissé nehezen megfogható nézetet képviseli, hogy ugyan nem támogatja nyíltan, hogy a melegek házasodhassanak, viszont ellenzi ennek az intézménynek a tiltását.

A kihívó
És végül Wisconsin. Ebben az államban június 5-én tartanak egy úgynevezett visszahívási választást, amely lényegében arról szól, hogy helyén maradhat-e a Scott Walker reublikánus kormányzó. Kedden arról döntöttek a helyi demokraták, hogy kit indítanak ellene, és ezt az előválasztást Milwaukee polgármestere, Tom Barrett nyerte meg. Barrettnek sikerült legyőznie a szakszervezetek által támogatott jelöltet, aminek a jelentőségét az adja, hogy Walker visszahívását épp a szakszervezetek elleni intézkedései miatt kezdeményezték ellenfelei.

0 Tovább

A kormányzó, a telefonbetyár és a titokzatos milliárdosok

A fél ország Scott Walker wisconsini kormányzón nevet. Vagy legalábbis nemcsak a demokraták, hanem még saját párttársai, a republikánusok is. Mike Huckabee korábbi arkansasi kormányzó legalábbis azzal viccelődött egy rendezvényen, hogy Walker bedőlt egy átverős telefonnak. A költségvetési intézkedései miatt országos vita középpontjában álló Walkert egy internetes újságíró (a Buffalo Beast nevű oldaltól) hívta fel azzal, hogy ő valójában David Koch, a konzervatív ügyeket támogató milliárdos. Walker ezt el is hitte, és hosszan elbeszélgetett arról, hogyan próbál borsot törni demokrata ellenfelei orra alá.

A kormányzó egyik legbőkezűbb támogatója Koch volt, így nem csoda, hogy örömmel beszélgetett volna vele. David Koch és Charles nevű testvére milliárdos iparmágnások, akik sok pénzt adtak az utóbbi években a gazdasági konzervatív értékeket képviselő szervezeteknek, és lelkes adományozói voltak az egyre népszerűbb Tea Partynak is. Támogatni szoktak olyan kampányokat is, amelyek kétségbe vonják azt, hogy a klímaváltozást emberi tevékenység okozza, így emberi válaszokra is van szükség ellene. A nyilvánosságtól rejtőzködő Koch-fivérek a liberálisok körében kifejezett mumusokká váltak, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a liberális szellemiségű New Yorker honlapján tavaly augusztusi megjelenése óta még mindig a legnépszerűbb anyagok között van a Koch-fivérekről szóló (amúgy elég jól sikerült) cikk.

0 Tovább

De uram, mi Wisconsinból jöttünk!*

Wisconsin állam nem egy különösebben érdekes hely politikai szempontból. Tíz elektori szavazatával nincs kitüntetett szerepe az elnökválasztási kampányokban, bár a tavaly novemberi félidős választáson a demokraták nagyon igyekeztek, hogy megtartsák a kormányzói posztot. Ez nem sikerült nekik, és most egy Scott Walker nevű republikánus vezeti az államot, amely az utóbbi napokban az országos politikát meghatározó költségvetési harc szimbólumává vált.

Mint sok más állam, Wisconsin is súlyos anyagi problémákkal küszködik, és Walker ezt egy kemény megszorító csomaggal akarja kezelni. Bejelentette, hogy lefaragják az állami dolgozók juttatásait, és megvonja tőlük a kollektív szerződési tárgyalásokhoz való jogukat is. Ez aztán kicsapta a biztosítékot a szakszervezetekkel hagyományosan szövetségben álló demokratáknál, de nemcsak a helyieknél - akik kivonultak az állami törvényhozásból -, hanem magasabb szinten is. Beszállt a vitába Barack Obama elnök is, aki helytelenítette Walker terveit, amit viszont a washingtoni képviselőház republikánus elnöke, John Boehner nem hagyott szó nélkül. Szerinte az elnöknek a saját dolgával kellene törődnie, és nem egy olyan kormányzót kellene szorongatnia, aki végzi a munkáját.


Scott Walker megszorításokat tervez - Forrás: PBS

Mindennek a hátterében persze ott húzódik az örök harc a demokraták és a republikánusok között az állam hatáskörének nagyságáról. Miközben szombaton Wisconsinban egymás ellen tüntettek a demokraták és a konzervatív tea partysok, addig Washingtonban már egyre komolyabban számolnak azzal a forgatókönyvvel, hogy hamarosan leállhat a szövetségi állam finanszírozása. Március 4-ig van hatályban az a határozat, amely lehetővé teszi a kifizetéseket, és ha ezt nem hosszabbítják meg, akkor 1995 után ismét előfordulhat, hogy nem lesz pénz az állam működtetésére. Szombaton a republikánus többségű képviselőház megszavazta, hogy 61 milliárd dollárral csökkentsék a jelenlegi költségvetés kiadási oldalát, amit azonban a demokrata kézben lévő szenátus és a Fehér Ház azonnal visszautasított.

Jövő héten a szenátus szünetet tart, így ennyivel is kevesebb idő jut majd valamiféle kompromisszumos megoldás tető alá hozására. Bár a wisconsini vitában elhangzottak alapján ez most nem a higgadt egyezkedés időszaka lesz. Forrónak ígérkezik ez a tavasz.

 

* Akinek nem ugrott volna be, a cím egy idézet a rendhagyó szinkronja miatt Magyarországon nagyon népszerűvé vált Ford Fairlane kalandjai című filmből. Sértődött wisconsiniak válaszolják ezt, amikor a főszereplő michiganieknek (a tó másik oldalán elterülő állam) nézi őket

Potus & Co a Facebookon is.

1 Tovább

potus & co

blogavatar

Mi és miért történik az amerikai politikában? Egy blog egyenesen Washington DC-ből.

Utolsó kommentek