Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Romney egy hülye apuka?

Chris Wallace az egyik legismertebb amerikai újságíró. Korábban nagy televíziós hálózatoknak (NBC és ABC) dolgozott, jelenleg pedig a Fox News kábelcsatornán vezeti a vasárnap délelőtti (az amerikai televíziózásban hagyományosan ez az egyik legfontosabb politikai műsorsáv) közéleti háttérműsort. A Fox News ugyan elsősorban a harsány és politikailag elkötelezett (a republikánusok mellett) kommentátorairól (Sean Hannity és Bill O'Reilly) ismert, de a csatornának vannak tisztességesen kérdező és tudósító újságírói is. Wallace munkásságát csak felületesen ismerem, de annak alapján ebbe a kategóriába tartozik, és ebben csak megerősített az az előadása, amelyet a University of Marylanden tartott csütörtökön.

A tévést az izraeli intézet hívta meg, és ugyan a beharangozó szerint a rendezvény fókusza a Közel-Kelet és annak az amerikai politikára gyakorolt hatása lett volna, Wallace végül főként a választási kampányról beszélt, és arra vonatkozott a közönség által feltett kérdések nagy része is. A szürke öltönyt viselő, az első percekben már másoktól is hallott politikai vicceket mesélő újságíró (fotóm és videóm sajnos nincs az eseményről, ugyanis tilos volt kamerát használni) először helyzetelemzésként előadta, hogy a legfrissebb felmérések szerint Barack Obama előnyre tett szert a kampányban, majd megpróbált választ adni arra a kérdésre, hogy vajon miért áll az elnök ilyen jól a nyilvánvaló gazdasági problémák ellenére.

Wallace szerint ennek elsősorban két oka van, amelyeket szintén főként közvélemény-kutatási adatokból vezetett le. Rámutatott arra, hogy a választók többsége a gazdasági helyzetért továbbra is az előző elnököt, George W. Busht teszi felelőssé, másrészt nem győződtek meg arról, hogy a republikánus jelölt, Mitt Romney jó alternatíva lenne a folytatásra. Wallace azt mondta, hogy a republikánus politikusokkal folytatott beszélgetéseiből azt szűrte le, Romneyéknak volt egy olyan szilárd elképzelésük, hogy ez a választás egyfajta népszavazás lesz Obama teljesítményéről, és még akkor is hittek ebben, amikor Obamáék szőnyegbombázásszerű negatív kampányt indítottak ellene, és igyekeztek úgy lefesteni, mint egy rideg, számító milliomost.

Most már látszik, hogy ez a taktika a demokraták számára sikeresnek bizonyult, és a republikánusok nem igazán tudtak rá jó választ adni. Wallace felidézte például, hogy még őt is meghívták a stábjával együtt Romney házába, és többek között palacsintával kínálgatták őket, de az ehhez hasonló szereplések láthatóan nem sokat változtattak azon, hogy a válsztók többsége továbbra sem tartja rokonszenvesnek a republikánus jelöltet.

Ebben most nyilván nem segít az sem, hogy nyilvánosságra került egy videó, amelyen Romney hallható, ahogy egy zártkörű rendezvényen beszél arról, hogy szerinte az amerikaiak 47 százaléka áldozatnak érzi magát, és függ a kormánytól. Wallace szerint ez a videó egy módon jelenthet pluszt Romneynak: ha rákényszeríti arra, hogy ne ragaszkodjon továbbra is a népszavazásos forgatókönyvhöz, hanem úgy fogja fel a kampányt, mint egy választást az általa és Obama által javasolt irány között. Az újságíró emlékeztetett arra is, hogy csak októberben jönnek majd az elnökjelölti viták, az addig hátralévő időben pedig szerinte Romneynak elő kellene állnia valamilyen merész és nagy javaslattal: például azzal, hogy milyen adókedvezményeket szüntetne meg az adórendszer átalakítása során.

Mivel Wallace több megjegyzést is elejtett arról, hogy sok időt töltött Romneyval, az előadás végén megkérdeztem tőle, hogy vajon a politikus kamerán kívül is annyira robotszerűen viselkedik-e, mint a nyilvános szereplésein. Wallace erre azt mondta, hogy élőben sokkal háromdimenziósabb Romney, mint ahogy az a tévéből átjön, és megjegyezte, hogy George W. Bush volt az az elnök, akinél szerinte leginkább elütöttek egymástól a tévés és a személyes benyomások. Elmesélte, hogy a state of the union beszédek napján a tévécsatornák vezető újságíróit be szokták hívni a Fehér Házba egy ebédre, és ő meglepődve tapasztalta, hogy Bush egyáltalán nem annak a “buta cowboy”-nak tűnt, akinek sokan hitték, hanem nagyon intelligens volt, kifinomult, és jókat lehetett vele beszélgetni. 

Wallace szerint ugyan Romney intellektusát a tévés szereplések alapján sem szokta senki sem megkérdőjelezni, de szerinte melegebb figura, mint ahogy az esetleg a választók többségének átjön. Hozzátette, hogy van egy kis bolondos karaktere, majd megkérdezte tőlem, hogy ismerem-e a National Lampoon filmeket. Mikor mondtam, hogy igen, azt mondta, Romneyt egy kicsit úgy kell elképzelni, mint a Chevy Chase által játszott figurát.

0 Tovább

Most akkor ki végzett bin Ladennel?

Az elmúlt napokban az esték egy részét a politikailag egyértelműen elkötelezett kábelcsatornák (MSNBC=demokrata, FOX News=republikánus) nézésével töltöttem. Ismét megállapíthattam, hogy ezek a tenyérbemászóan elfogult műsorok kis dózisban nagyon szórakoztatóak, nagyobb adagban azonban szinte fizikai fájdalmat okoznak. Ettől függetlenül nagy segítséget adnak ahhoz, hogy megértsük a különböző politikai oldalon álló emberek gondolkodását, érvrendszerét (részben azért, mert a műsorok tükrözik azokat, részben pedig azért, mert nagy hatással vannak rájuk).

A FOX-on nagyon népszerű most például egy olyan film, amelyben korábbi katonai és hírszerzési tisztviselők bírálják Barack Obama elnököt a terrorellenes akciókról  - különösen Oszama bin Laden megöléséről - kiszivárgott információk miatt. Szerintük ugyanis az Obama-kormányzat szándékosan adta ki ezeket az infókat politikai célból, hogy erősítsék az elnök kemény parancsnoki imázsát. Nemcsak szándékos szivárogtatással vádolják a videó szereplői Obamát, hanem azzal is, hogy érdemtelenül fürdőzik bin Laden megölésének dicsőségében.

A film előzetese, ide kattintva pedig megnézhető a teljes video.

A politikai célú kiszivárogtatás vádja nem új, és a Fehér Ház többször is határozottan visszautasította. Valószínűleg nem véletlen, hogy éppen most, az elnökválasztási kampány felforrósodásának idején kerül elő ez a láthatóan jól megszerkesztett 22 perces videó, amelyet egy OPSECTeam nevet viselő szervezet tett közzé. A csoport szóvivője jelezte, hogy a jogszabályok szerint nem kötelesek nyilvánosságra hozni támogatóik nevét, a New York Times szerint ugyanakkor a megszólalók közül többen részesei voltak Mitt Romney kampányának, illetve a tea party nevű konzervatív mozgalom akcióinak.

Még nem tudni, hogy milyen kifutása lesz ennek a videónek, de adódik a párhuzam 2004-gyel, amikor egykori vietnami veterán támadtak neki John Kerry akkori demokrata jelöltnek, akinek egyik vélt erőssége épp háborús múltja volt. Eddig a videóig úgy tűnt, hogy a több katona által is dicsért Obamába nemzetbiztonsági alapon nem lehet belekötni, de a jelek szerint a politikai ellenfelek megpróbálkoznak azzal, hogy az erősséget fordítsák át gyengeséggé.

2 Tovább

Murdoch amerikai háborúja

Bár Rupert Murdoch birodalmát továbbra is az Egyesült Királyságban érik a legsúlyosabb csapások (pénteken épp a főnök kedvenceként számon tartott Rebekah Brooks brit helytartó kényszerült lemondásra), az ausztrál médiamágnás mostanra már az amerikai érdekeltségeit sem érezheti biztonságban az egyre dagadó botránytól. Először egy demokrata szenátor, John D. Rockefeller állt ki a nyilvánosság elé azzal, hogy az amerikai hatóságoknak vizsgálniuk kellene, a Murdoch-érdekeltség által elkövetett lehallgatásoknak nem voltak-e amerikai sértettei is, majd ehhez csatlakozott több párttársa és egy republikánus képviselő is, és végül a Szövetségi Nyomozó Iroda, az FBI nyomozást is indított.

Az eljárás közvetlen kiváltó oka a politikusi felszólítások mellett az volt, hogy egy brit lap, a Daily Mirror (konkurenciája a Murdoch-lapoknak) azt írta, a botrány miatt múlt hétvégén bezárt News of the World korábban megkeresett egy egykori New York-i rendőrt és pénzt ajánlott neki azért, hogy szerezzen adatokat a 2001. szeptember 11-i támadások áldozatainak telefonhívásairól. Az egykori rendőr állítólag visszautasította a megrendelést, de nem tudni, hogy a News of the World újságírói ez után felhagytak-e a próbálkozással.


Minden kiadásnak a címlapján - Forrás: Time.com

Az amerikai sajtó eddig is kiemelten foglalkozott az alapvetően nagy-britanniai üggyel (a New York Times weboldala többször átalakított, breaking news-formátumban tálalta a fejleményeket, Rupert Murdoch pedig rákerült a Time magazin és a Businessweek címlapjára is), a hatósági eljárás és a szaporodó politikai megnyilvánulások azonban egyre inkább amerikai belüggyé tehetik a sztorit. Márpedig a Murdoch-birodalom üzletileg legfontosabb vállalkozásai nem Nagy-Bitanniában, hanem az Egyesült Államokban vannak: ezek közül a legismertebbek a filmstúdió (20th Century Fox), a tévécsatornák (ezek közül több szintén Fox névre hallgat), egy harsány bulvárlap (New York Post) és egy patinás hírügynökség (Dow Jones) a hozzá tartozó üzleti lappal (Wall Street Journal).

Nagy-Britanniában azért is lett akkora ügy az illegális és etikátlan újságírói módszerekből, mert rávilágított a politikai elit és Murdoch-vállalat közötti szoros összefonódásra, a veterán üzletember amerikai érdekeltségei azonban szintén komoly politikai tényezőnek számítanak. Ez leginkább a Fox News csatornára igaz, amely a konzervatív (sokszor szimplán liberálisellenes) nézetek legfontosabb televíziós fóruma. Bár a csatorna szlogenje az, hogy tisztességes és kiegyensúlyozott (fair and balanced), a délutáni és esti talkshowknál egyértelmű a republikánusokhoz (azon belül is a konzervatív szárnyhoz) való húzás. A két legismertebb arc Bill O’Reilly és Sean Hannity, akik rendszerint azzal töltik meg a műsoridőt, hogy elmondják, miért is helytelen az, amit a demokraták csinálnak, és miért jó az, amit a republikánusok képviselnek.

Ez a hozzáállás nyílt konfrontációhoz is vezetett az Obama-kormányzattal, amelynek előbb tisztviselői bírálták a Foxot, mondván, hogy az igazából a republikánus párt meghosszabbított karja, majd egy tavaly szeptemberi interjúban maga az elnök is megszólalt, és a tévécsatornát egy olyan álláspont képviselőjének nevezte, amely szerinte káros az ország hosszútávú érdekei számára. A nyilatkozatok mellett volt komolyabb izmozás is a Fehér Ház és a csatorna között, miután az elnöki stáb próbálta távol tartani a tévét bizonyos eseményektől, arra hivatkozva, hogy igazából egy politikai szervezetről van szó.

Azt nem mondom, hogy az Egyesült Államokba átgyűrűző botrányt kihasználva a demokrata párt azonnal intézményesen nekiugrik a Murdoch-érdekeltségeknek, de a sokat látott üzletembernek fel kell készülnie arra, hogy az eddiginél is sokkal nagyobb figyelem irányul majd cégeire és azok módszereire nemcsak a politikusok, hanem a rivális médiavállalatok részéről. Ez ki is jár minden hozzá hasonló befolyásos embernek, de azért remélhető, hogy a nagy vizsgálódásban nem felejti el senki, hogy egyrészt más tekintélyes médiavállalatoknál is történtek súlyos hibák (hogy kettőt említsünk: Washington Post és Janet Cooke, illetve New York Times és Jayson Blair), másrészt hogy a könyörtelen üzletember hírében álló médiavállalkozó nevéhez nemcsak szennylapok felfuttatása, hanem olyan fontos és jelenleg is minőségi munkát végző újságok életben tartása is fűződik, mint például a Wall Street Journal és a londoni Times. Mindenesetre bárhogy is alakul, izgalmas lesz figyelni a britektől eredt botrány amerikai kifutását.

0 Tovább

A visszaszámlálás vége

Kevés idegesítőbb dolog van, mint az öntelt, nyilvánvalóan elfogult, mégis állandóan etikáról és tisztességről papoló emberek által politikai tévéműsorok. Nincs ez másként az Egyesült Államokban sem, és ott ezek a műsorvezetők kifejezetten fontos, befolyásos szereplői a politikának. Régóta van egy nagyon erős konzervatív csapat a Fox Newsnál, amelyhez az utóbbi években kezdett felzárkózni nyíltan liberális műsoraival az MSNBC.

Utóbbiról most eltűnik Keith Olbermann, aki nyolc éve vezette a Countdown, vagyis Visszaszámlálás című, az esti csúcsidőben futó műsort. Bár nézettségben soha nem tudta megközelíteni fő riválisának, a Fox News-os Bill O’Reillynak a műsorát, az MSNBC-n övé volt a legnépszerűbb show, és nyilván hozzájárult ahhoz is, hogy a teljes csatorna nézettsége sokat nőtt az utóbbi években (sikerült megelőzni a semlegességre törekvő, és a kábeles hírtévézésben úttörő CNN-t is).


Olbermann elbúcsúzott - Forrás: msnbc.com

Olbermann a pénteki műsorában jelentette be, hogy ez volt az utolsó adás (itt megnézhető). Ez váratlan volt, bár annyiban nem túl meglepő, hogy lehetett tudni, komoly konfliktusai vannak a csatorna vezetőivel. Novemberben fel is függesztették pár napra, miután kiderült, hogy pénzadományt adott több demokrata jelöltnek a félidős választásokon (az egyik épp a nemrég fejbelőtt Gabrielle Giffords volt). Az ok az volt, hogy az NBC (az anyacsatorna) szabályzata tiltja az újságíróinak, hogy pártadományokat adjanak, sokan felvetették azonban, hogy ez mennyiben elvárható egy olyan műsorvezetőtől, aki minden áldott nap politikai állásfoglalásokat tesz a műsorában.

Olbermann műsorának nézettsége egymillió körül volt, a konzervatív O’Reillynak hárommillió körül jár, de ez még együtt sem olyan sok, ha figyelembe vesszük, hogy egy több mint 300 milliós országról van szó. Ezek a műsorok azonban komoly politikai tényezőkké váltak, befolyásolják a politikai légkört és közbeszédet (bármit is jelentsen az), és odafigyelnek rájuk a vezető politikusok. A Fox News elkötelezett konzervatív műsoraira hivatkozva próbálta a Fehér Ház kizárni a csatorna újságíróit kizárni egyes eseményekről, Olbermann Visszaszámlálásából pedig mindig lehetett sejteni, hogy mit szól az elnök és más politikai szereplők lépéseihez a liberális keménymag.

Olbermann távozásával ők most elveszítik egyik legmarkánsabb megmondóemberüket, de azért nem maradnak magukra. Ott van még Rachel Maddow és Chris Matthews, akik szintén leplezetlenül elfogultak, és biztosan ők is nagyon jól elvitatkoznak majd Fox News-os riválisaikkal, az egymásnak való beszólogatás ugyanis szintén a show része.

0 Tovább

potus & co

blogavatar

Mi és miért történik az amerikai politikában? Egy blog egyenesen Washington DC-ből.

Utolsó kommentek