Az elmúlt két nap alapján nagy bajban van, aki szeretne tisztán látni abban, milyen az alapjogok helyzete az Egyesült Államokban. Kedden még attól volt hangos az ország, hogy óriási veszélyben vannak a hatvanas évek polgárjogi vívmányai, szerdán viszont már arról szóltak a hírek, hogy hatalmas előrelépés történt az egyenjogúság megteremtésében.

A hirtelen változások két legfelsőbb bírósági döntéshez kötődnek. A testület kedden hirdette ki azt a határozatát, amely kimondta, hogy nem működhet tovább jelenlegi formájában az a rendszer, amelyben egyes államok csak a szövetségi kormány jóváhagyásával változtathatnak választójogi szabályaikon. Ezt a rendszert még a hatvanas évek polgárjogi törvényeinek részeként vezették be, és jellemzően olyan déli államok kerültek felügyelet alá, ahol a legerősebb diszkrimináció érte a feketéket. Papíron ugyan őket is megillette a választójog, de a helyi hatóságok különböző trükkökkel igyekeztek megakadályozni ennek a jognak a gyakorlását. A szövetségi kormány ezért döntött a felügyelet bevezetéséről, amelyet aztán azóta többször - legutóbb 2006-ban - meghosszabbított a kongresszus.

Hat bíró a kilencből: John Roberts (főbíró), Anthony Kennedy, Ruth Bader Ginsburg, Stephen Breyer, Sonia Sotomayor és Elena Kagan - Forrás: AFP

A Legfelsőbb Bíróság kedden kimondta, hogy magával a kormányzati jóváhagyás intézményével ugyan nincs alkotmányos probléma, de szerintük az elmúlt fél évszázadban olyan sokat változott az ország, hogy módosítani kell azokon a szabályokon, amelyek alapján eldől, hogy mely államok kerülnek felügyelet alá. A határozatot jegyző bírósági elnök, John Roberts a társadalmi változásokat azzal próbálta érzékeltetni, hogy emlékeztett rá, ma már több déli államban is fekete politikusok töltenek be magas rangú választott tisztségeket.

A liberálisok (lényegében a demokraták) ugyanakkor nem fogadták el ezt az érvelést, és a Fehér Házzal az élen hevesen tiltakoztak a döntés ellen. Szerintük továbbra él a veszélye a választójogi diszkriminációnak, a 60-as évek polgárjogi mozgalmának egykori vezéralakjai pedig hatalmas visszalépésként, a nagy küzdelmek árán elért célok semmissé nyilvánításáról beszéltek.

Ehhez képest viszont a szerda az ünneplés napja volt a liberálisok számára, még ha volt is némi súlyeltolódás a táboron belül. A Legfelsőbb Bíróság ugyanis két olyan döntést is hozott, amelyek segítik a melegek egyenjogúságának kiterjesztését. Egyrészt alkotmánysértőnek nyilvánították azt a kilencvenes években elfogadott törvényt, amely szerint bizonyos jogosultságok csak a különböző nemű házaspárokat illetik meg, de a meleg házaspárokat nem. Másrészt hoztak egy olyan döntést is, amelynek értelmében a legnagyobb államként számon tartott Kaliforniában is engedélyezve lesz a melegek házasságkötése. (Igaz, itt a döntés formai jellegű volt csak: nem azt mondták ki, hogy a melegházasság alkotmányos, hanem eljárási szabályra hivatkozva visszadobták az ügyet, így helyben marad az alsóbb szintű, melegek számára kedvező bírósági döntés.)

Az, hogy ilyen rövid időn belül egymásnak látszólag ellentmondó döntések születnek, leginkább magának a legfelsőbb bírósági intézménynek a sajátosságaira vezethetők vissza. A bíróság az egyik legnagyobb hatalommal bíró intézmény az Egyesült Államokban, miután ez a végső fóruma a törvények és az alacsonyabb szintű bírósági döntések alkotmányossági vizsgálatának. Hiába fogadnak el a törvényhozásban bármekkora küszködés árán is egy  jogszabályt, ha a Legfelsőbb Bíróság alkotmányellenesnek nyilvánítja, akkor azzal vége a történetnek. Legfeljebb meg lehet próbálkozni egy másfajta jogszabály megalkotásával.

A testület tagjait az elnök jelöli, de szenátusi megerősítés szükséges a hivatalba lépésükhöz. Ha megkapták a jóváhagyást, akkor utána életük végéig betölthetik a tisztséget, ami azt jelenti, hogy akár évtizedeken keresztül is hatást gyakorolhatnak az amerikai jogrendszer - és tágabb értelemben a közélet, a politika - alakulására.  Ez nagyon nagy hatalmat jelent, és ennek megfelelően az épp túlerőben lévő politikai oldal mindig igyekszik is hozzá közel álló embereket küldeni a testületbe, hogy így hosszú távon is bebiztosítsa magát. Így a Legfelsőbb Bíróságra most is jellemző, hogy a bírák ideológiai alapállása nagyjából leképezi a politikai viszonyokat. Van egy konzervatív és egy liberális szárny, amelyek a politikai jelentőséggel bíró ügyekben legtöbbször az ideológiai választóvonal mentén szavaznak.

A melegjogi döntés ünneplői a bíróság épületénél - Forrás: AFP

A viszonyok ugyanakkor nem ennyire merevek, mindig akadnak meglepő döntések a bírák részéről. Ott van például Anthony Kennedy bíró, aki például a szólásszabadságot érintő ügyekben általában keményvonalas konzervatív álláspontot képvisel, de a melegjogok esetében mindig is a liberálisokhoz húzott. Így történt most is, így a liberális bírák az ő segítségével kerekedtek a konzervatívok fölé a meleg házaspároknak járó jogosultságok ügyében. Kedden viszont ugyanígy az ő szavazata kellett ahhoz, hogy a konzervatív szárny akarata győzzön a választójogi törvény felülvizsgálata esetében.

Ez így nagyon kiábrándítónak tűnhet azok számára, akik hisznek - vagy hinni szeretnének - a független, pusztán a jog uralma által vezérelt bíróság eszményében. A helyzet azonban az, hogy a Legfelsőbb Bíróság is ugyanúgy emberekből áll, mint minden más intézmény, és az amerikai kormányzati felfogás szerint ugyanúgy részese a hatalmi gépezetnek, mint a törvényhozás vagy a végrehajtó hatalom.

Ezt a képet erősítette bennem az a Legfelsőbb Bíróságról szóló könyv, amelyet épp nemrég olvastam. A Jeffrey Toobin nevű viszonylag felkapott újságíró (“senior” jogi elemző a CNN-nél, munkatárs a New Yorkernél) által írt The Oath (Az eskü) ugyan nem különösebben jó könyv (szinte szédítően elfogult a liberálisok javára), de annyi azért kiderül belőle, hogy a Legfelsőbb Bíróság mindig is a politikai játszmák terepe volt. Olyannyira, hogy a múlt század közepén kifejezetten az volt a szokás, hogy a bírák közvetlenül a politika területéről érkeztek, és ugyan az elmúlt néhány évtizedre ez már nem volt jellemző, a mostani bírák pályája sem volt mentes a politikai kitérőktől.

Amivel végső soron nincs is gond, hiszen minden tekintély és hagyománytisztelet (a döntéseket továbbra sem közvetítik élőben, hanem papíron osztják ki) ellenére ez az intézmény sem vákuumban működik, hanem tükrözi a néha szó szerint napról napra változó amerikai társadalmat.