Pedig úgy tűnt, hogy minden olyan jól megy Barack Obama számára. A gazdaság ugyan lassan, de növekedésnek indult. Amerikai kommandósok egy merész akcióban megölték Oszama bin Ladent. Több népszerű republikánus politikus is úgy döntött, nem indul a 2012-es elnökválasztáson, a versenybe beszállókról pedig a saját párttársaik nyilatkoztak fanyalogva.

Úgy tűnt tehát, hogy az amerikai politika történéseinek vezérfonala - vagy használhatjuk a magyar bölcsészkarosok egyik kedvenc szavát: narratívája - az volt, hogy a még néhány hónappal ezelőtt is egyszerűen lúzernek tartott Obama halmozza a sikereket, ellenfelei között zűrzavar uralkodik, így minden esélye megvan arra, hogy másfél év múlva újraválasztják.


Vissza a mélybe? - Forrás: flickr.com/whitehouse

 

Pénteken azonban közzétették a legújabb állásadatokat, és ezekből lesújtó kép rajzolódott ki az amerikai gazdaságról. A májusban létrejött új munkahelyek száma csak töredéke annak, amennyit a hivatalos előrejelzések vártak. A munkanélküliségi arány így továbbra is 9 százalék körül áll, ami európai szemmel ugyan nem tűnik soknak, de amerikai sztenderdek szerint rendkívül magas.

Egyes elemzők azt mondják, hogy nem kell pánikba esni, a gyenge adatok nem valamiféle trend részei, hanem rendkívüli tényezőkre (például a japán gazdaságban a földrengés és cunami miatt történt zavarok) vezethetők vissza. Nem meglepő módon ezen a véleményen van a Fehér Ház is, a republikánusok viszont persze azt mondják, hogy ez újabb bizonyítéka Obama szerintük elhibázott gazdaságpolitikájának.

Az, hogy kinek van igaza, valójában nem sokat számít annak a bizonyos narratívának a szempontjából. Amíg nem következik be valamilyen újabb fordulat, addig ez lesz a téma, erről fognak vitatkozni a kábelcsatornák műsoraiban, és erről kapnak kemény kérdéseket a demokrata politikusok és Fehér Ház-i stábtagok, ha épp szembekerülnek egy-egy újságíróval.

Pár hétig a republikánusok voltak sarokba szorítva, most a demokraták kerülnek a helyükre. Obama számára vigaszt az jelenthet, hogy - mint ahogy most is látjuk - a narratíva bármikor gyorsan megváltozhat. Persze azért nem árt, ha valamit tesz is annak érdekében, hogy számára kedvező fordulat következzen be.