Szegény Jeb Bushnak nincs szerencséje. Épp akkor jön Washingtonba a könyvét promotálni, amikor az egész városon eluralkodott a hókrízistől való félelem. Kedden tele voltak a hírek a vészjósló időjárási előrejelzésekkel, és én még az áramszolgáltatótól is kaptam egy telefonhívást, amelyben felhívták a figyelmemet arra a fizikai törvényszerűségre, hogy ha nagy mennyiségű hó esik a fákra, akkor egyes ágak letörhetnek, és elszakíthatják a vezetékeket, ami áramkimaradást okozhat.

Végül mégsem alakult annyira durván a helyzet, a hó ugyan esik, de szinte azonnal el is olvad. A város azonban ennek ellenére is kihaltnak tűnik, alig látni valakit az utcán, és a reggelenként tömött kávézók is üresen konganak.

Nem a legjobb alkalom tehát ez a washingtoni szereplésre, Jeb Bushnak azonban akadnak egyéb problémái is. A 41. elnök (George Bush) fia és a 43. elnök (George W. Bush) testvére a bevándorlás reformjáról írt könyvet (egy társszerzővel közösen), amelyért most saját párttársai részéről érik kritikák.

Jeb Bush és Mitt RomneyJeb Bush (balra) tavaly Mitt Romney társaságában - Forrás: AFP

A korábban Florida államot kormányzó, spanyolul tökéletesen beszélő Jeb Bush (akinek nem mellesleg a felesége mexikói származású) eddig a republikánus párt mérsékelt szárnyához tartozott a bevándorlási reformot illetően. A tavalyi elnökválasztási kampányban például keményen bírálta a pártját, amiért annak meghatározó figurái számára a reform kimerült abban, hogy szigorúan fel kell lépni az illegális bevándorlókkal szemben.

Ezért tűnk most meglepetésnek az, hogy Bush a könyvben egy meglehetősen keményvonalas javaslattal áll elő. Ennek lényege az, hogy ugyan meg kell adni a lehetőséget az itt élő illegális bevándorlóknak a törvényes tartózkodásra, de Bush hozzáteszi azt is, hogy ha állampolgárságot akarnak szerezni, akkor előtte vissza kellene menniük a hazájukba.

Ez szigorúbb annál, mint amit a republikánus törvényhozók javasoltak az utóbbi hetekben, akik közül most többen értetlenül fogadják Bush elképzelését. “Váratlanul ért ez a javaslat, és aláássa azt, amit most tenni próbálunk” - idézte a Washington Post Lindsey Graham republikánus szenátort, aki tagja annak a demokrata és republikánus törvényhozókat is magában foglaló csoportnak, amely egy kétpárti reformtervezeten dolgozik.

Közben beindultak a találgatások, hogy Bush javaslata valójában része a 2016-os elnökválasztási kampányra való esetleges felkészülésének. A spekulálók szerint az egykori kormányzó azért állt elő egy szigorú elképzeléssel, mert így akarja elnyerni a választásban várhatóan kulcsszerepet játszó konzervatív bázis bizalmát. Ennek ugyanakkor ellentmond az, hogy más kérdésekben kifejezetten liberális álláspontot képvisel: a költségvetési vitában hajlandó lenne például elfogadni további bevételnövelő intézkedéseket, igaz, cserében elvárná, hogy a demokraták menjenek bele a nagy szociális ellátó rendszerek megreformálásába.

Bush környezetének tagjai szerint a bevándorlási javaslat mögött nem kell semmilyen hátsó szándékokat keresni, valójában ugyanis csak arról van szó, hogy a könyvet tavaly írta, amikor egy ilyen állampolgársági elképzelés még kifejezetten mérsékeltnek számított volna republikánus körökben. Azóta sokat enyhült a republikánusok szigorúsága (nyilván nem függetlenül attól, hogy az elnökválasztáson a bevándorlási kérdésre különösen érzékenyen tekintő latin szavazók túlnyomó többsége Obamára szavazott), és gyakorlatilag beelőzték Busht.

Bármi is volt a veterán politikus szándéka az állampolgársági javaslattal, azt nyilvánvalóvá tette, hogy fontolgatja az indulást 2016-ban. “Nem mondom azt, hogy igen. Egyszerűen csak nem mondom azt, hogy nem” - fogalmazott Bush az MSNBC csatornának adott interjúban.

A körülményes, óvatoskodó megfogalmazások által jellemzett politikai nyelvezetben ez egy határozott szándéknyilatkozatként is értelmezhető, bár Bush valószínűleg ennél simább belépőt szeretett volna. És akkor még nem is beszéltünk az elnöki székből rendkívül alacsony népszerűségi mutatók mellett távozó testvérének hosszú árnyékáról, amivel szintén meg kell majd küzdenie, ha komolyan gondolja az indulást.